Szülőként bizonyára te is átélted a tehetetlenséget, amikor legalább egy gyerek csüngött rajtad egész nap és még egy zuhanyt sem tudtál megejteni, vagy amikor a kicsit próbáltad altatni a nagyobbik folyamatos nyafogása közben. Ezek életünk azon időszakai, amikor gyakran érezzük magunkat elveszettnek és helyzetünket reménytelennek, amikor hiába szeretünk szülők lenni, mégis vágyunk egy kis magányra. Később, ahogy a gyerekek cseperednek, ez a vitathatatlan igényünk az egyedüllétre valahogy elhalványul, eltűnik. Az rögzül bennünk az évek során, hogy szülőként nem lesz időnk saját hobbira, moziba, vagy társaságba menni, esetleg elvonulni egy-két órára csendben, ne adj isten elutazni néhány napra a párunkkal. Gyakran figyelmen kívül hagyjuk azt az egyébként nyilvánvaló tényt, hogy az egészséges kapcsolatok kialakítása és fenntartása, valamint az ezekhez szükséges kapcsolódás képessége azt igényli, hogy időről időre eltávolodjunk egymástól és kizárólag a saját igényeinkre fókuszáljunk. Ez minden kapcsolatunkra igaz, miért lenne ez másként a családunkkal? 

Habár a közös élmények, az összetartozás számos boldog pillanatot hoz a kapcsolatainkba, emellett is szükségünk van a személyes térre. És teret adni nem azt jelenti, hogy nem törődünk a másikkal, sőt ennek épp az ellenkezője igaz. Azt jelenti, hogy annyira erős a kötelék közöttünk, hogy engedhetjük a másikat élni a saját életét. Szintén fontos és megéri megfontolni, hogy magunknak is engedélyt kell adjunk a személyes térre, hiszen ellenkező esetben hiába állapodunk meg a családdal, végül mi magunk válhatunk a saját szabadságunk gátjává.

Segítségül összegyűjtöttünk neked néhány hasznos gondolatot, amit útmutatónak szánunk az induláshoz.